Sok munka áll mögöttük és még hosszú út áll előttük
2022.11.29 18:02
A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség Kutyás Tagozatának vezetője találkozóra, rövid visszatekintésre, a végzett munka elismerésére hívta meg tagjait, a megyei szövetség örökös és jelenlegi elnökét.
A november 26-i esemény megnyitójában Funk József megyei elnök többek közt elmondta, hogy örül a tagozat létrejöttének és annak, hogy jó irányba fejlődik a csapat. Kiemelte a bemutatók fontosságát, sikerét, ahol már gyerekkorban igyekeznek megfogni a résztvevőket. Teszik ezt sikerrel, ezt bizonyítják a csillogó szemek.
A megyei vezetés nevében megköszönte a kutyás polgárőrök és a támogatók és nem utolsó sorban Borsó Roland, a Kutyás Tagozat vezetőjének agilis, szervezői, vezetői munkáját.
Borsó Roland visszatekintésében kitért arra, hogy már a 200-es években voltak kísérletek a megyei kutyás szolgálat megszervezésére, de akkor ez a megfelelő jogi háttér hiányában nem tudott megvalósulni. 2019-ben, az akkori megyei elnökkel folytatott beszélgetés és 2020 februárjában 3 kutyás...