Újdonságok

Ifjú drón pilóták a biztonságért

2019.10.16 19:57
Úgy kezdődött, hogy a 2019 nyarán „születésének” ötödik évfordulóját ünneplő közösség drónt kapott használatra a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetségtől. Az átadásra a Gönyűi Polgárőr Egyesület által koordinált ifjúsági program, az Ifjú Gönyűiek Közösségének nyári táborozása alatt került sor, ahol a tagok nagy örömmel fogadták a hasznos, majdan a szolgálatot segítő, élőkép közvetítésére alkalmas „okos” eszközt. Természetesen azonnal röptettük volna eszközt, de azért győzött a megfontoltság és elcsomagoltuk az ajándékot, míg hazaérünk és megtesszük a szükséges felkészítő és szervező intézkedéseket, lépéseket. Ennek keretében a fiatalok koordinátora, az ifjú polgárőrök mentora beleásta magát a szervezési, adminisztratív feladatok gyűjteményébe, az egyesület vezetése pedig két fiatalt beiskolázott a Drón Akadémiára. Fiatal társaink – Bodó Péter és Molnár Dávid – az alapos elméleti felkészítés után sikeres vizsgát tettek és már drón pilótaként érkeztek haza. Már túl vagyunk néhány...

Mozgásban az élet

2019.10.16 19:47
Október 4-én a Híd Ifjúsági Iroda megkeresése alapján részt vettünk a Time to Move jegyében megrendezett kerékpártúrán, ami a Szigetközbe vezetett. A résztvevőket az Ifjúsági Iroda kérte ki az iskolából. A Gönyűi Polgárőr Egyesület által koordinált Ifjú Gönyűiek közül Bodó Péter, Deák Renáta, Kovács Bánk, Pályi Zora, Pánczél Zoltán, Pusztai Vivien vett részt az eseményen, akiket Hencz Istvánné elnök kísért el. Az igaz, hogy a program Győrből, a Városháza elől indult, de a fiataloknak a Gönyű- Győr-Gönyű távot is meg kellett tenni, így a kihívás nagyobb, de méltó volt hozzájuk és – bár hazaúton már némileg elzsibbadva, de – teljesítették távot. Az indulás előtt Gönyűn, a Rendőrség udvarán, rövid kerékpárszemlére került sor. Ennek ellenére, biztosan azért, hogy izgalmasabb legyen út, már Dózsa major felüljárónál szétesett egyik fiatal kerékpárjának váltója. Telefonon segítséget kértek Molnár Jenő koordinátortól, aki rögtön jött is, hogy elvigye a rossz kerékpárt és hozzon egy...

Gyászhír

2019.10.10 18:25
Megdöbbenéssel értesültünk, hogy Takács Bence, a Rábaköz Polgárőr Egyesület tagja 22 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. A fiatal polgárőr mentő-gépkocsivezetőként teljesített szolgálatot, és az volt az álma, hogy a Mentőszolgálat mellett kamionosként is dolgozhasson, amihez éppen a tegnapi napon kapta meg a szükséges jogosítványt.  Bence alig két évet tudott az egyesület munkájában részt venni, de azt szívvel-lélekkel tette. Emlékét örökre megőrizzük! Nyugodj Békében Bence!  

Új autók a polgárőröknek

2019.09.16 18:58
https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/szervezeti-hirek/autokat-adott-at-gyor-moson-sopron-megye

Megyei Polgárőr Nap

2019.09.13 20:05
„Ez jó mulatság, férfi munka volt!” Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Nap   Az érkezők fogadásától, beparkoltatásától kezdve, a résztvevők kényelmes kulturált elhelyezésén, a hangosításon, az étkezés gyors lebonyolításán keresztül, az érdekes, hangulatos, szórakoztató programokig, kiválóan, a korábbi hasonló országos és megyei rendezvények színvonalát felülmúló módon megszervezett napon vehettek részt a polgárőrök Győrszemerén. A megyei Polgárőr Szövetség elnöke által elmondott összefoglaló, a Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, Széles Sándor kormánymegbízott és dr. Forrai Zsolt rendőr ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, valamint Horváth Róbert OPSZ alelnök által tolmácsolt értékelő, köszönő szavak hangsúlyozták, hogy a polgárőrség a Kormány stratégiai partnere, nagy mértékben járul hozzá az ország közrendjének, közbiztonságának megőrzéséhez, a bűnmegelőzéshez, mindebben napi szinten működik együtt a rendőrséggel, katasztrófavédelemmel, vízüggyel,...
Tételek: 11 - 15 ból 198
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Képgaléria

Tételek: 1 - 3 ból 39
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>