Újdonságok

Szolgálatban a Vízi Polgárőrök

2025.05.25 19:33
Megkezdték a szolgálatot a Felső-Dunai Vízi Polgárőr Egyesület tagjai Győrben. Az egyesület hajóival és tagjaival a nyári időszak beköszöntével egyre gyakrabban fognak találkozni azok, akik ellátogatnak Győrbe, a "folyók városába", és kilátogatnak a vízpartokra. A polgárőrök elsősorban hétvégeken, illetve nagyobb rendezvények alkalmával fognak szolgálatot teljesíteni a Mosoni-Duna, a Rába és a Kis- Rába városi és megyei szakaszain, és a győri Radó-sziget környékén, felügyelve és vigyázva a vízen közlekedők és a a fürdőzők biztonságát.   Forrás: GYMSVPSZ

Válaszd az életet

2025.05.18 14:55
  2025. 05.17-én Drogprevenciós előadást tartottak a „Bercsényi Ifjú Polgárőr Centrumban” a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum 9 - 10. évfolyam diákjainak. A fiatalok a drog káros hatásairól és az ellenük való küzdelem lehetőségein túl, bepillantást nyerhettek az Ifjú Polgárőr Mozgalom  működésébe is. A program az iskolával együtt, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Polgárőr Szövetség szervezésében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr Főkapitányság segítségével valósulhatott meg.  Délelőtt 10 órakor Márton Imre az iskola igazgatója köszöntőt mondott és megnyitotta a rendezvényt. Funk József, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Pár szóban szólt a polgárőrségről, mint bűnmegelőző szervezetről, szót ejtett a droghasználat és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények megelőzésének fontosságáról. Kiemelte, hogy a polgárőrség is bekepcsolódott a kormány által meghírdetett „Drog Ellenes Totális...

Pályaorientációs nap a Péri Öveges József Általános Iskolában

2025.05.16 13:24
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Polgárőr Szövetség oktatási csoportja - Gerendai Sándorné, Funkné Smitola Katalin, Csapó Márk, Beke Zoltán, valamint a Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi tagozatot vezető Borsó Roland - 2025. május 9-én pályaorientációs napot tartott a Péri Öveges József Általános Iskolában. Ennek keretében a diákok színes gyakorlati programokon és elméleti előadásokon vehettek részt. A bűnmegelőzési előadáson ismereteket szerezhettek arról, milyen következményekkel kell számolnia az állampolgároknak, ha törvénytelenséget követnek el. Emellett felhívták a diákok figyelmét arra, hogy milyen fontos, hogy a közösségi média felületeit óvatosan és körültekintően használják, vigyázva személyes adataikra. Közlekedési előadást hallgathattak meg a tanulók arról, hogy gyalogos, kerékpáros, rolleres közlekedés esetén mire kell figyelniük, utóbbiak esetén milyen védőfelszerelésekkel kell ellátniuk önmagukat és közlekedési eszközüket. Ezután KRESZ-pályán erősíthették meg...

Stratégiai partnerből barát - megyei küldöttgyűlés

2025.05.13 13:21
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Polgárőr Szövetség megtartotta éves beszámoló közgyűlését, hogy közösen értékeljék az elmúlt év munkáját, eredményeit, és meghatározzák a jövő feladatait. Beszámolót Funk József Győr-Moson-Sopron Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke tartotta. Beszédében elmondta, hogy 2024-ben magas óraszámmal teljesítettek szolgálatot a polgárőrök a megyében, ez a megyék között a 9 helyet jelenti, de szeretné, ha a következő évben ez csak gyarapodna. A polgárőrök nagyon sokszor segítették a társ szervek munkáját, részt vettek a sportesemények, és kulturális rendezvények biztosításában, de csapatként helyt álltak az árvízi védekezésben is, naponta mintegy 200 fő polgárőr vett részt a munkákban. Kiemelte, hogy a vármegyében kiemelkedő az fiatalokkal való foglalkozás Nyúlon, valamint Gönyű településen. Elmondta, az elnök úr, hogy a 2025 év a gyermek és ifjúságvédelem, valamint a drogprevenció éve. Fő figyelmet erre és az...

Kerékpárral biztonságosan

2025.05.05 13:20
Április 29-én reggel a Gyarmati Polgárőr Egyesület két tagja is részt vett a Bringamustra elnevezésű akcióban a helyi általános iskola előtt. A cél az volt, hogy a tanulók járművei alkalmasak legyenek a közúti közlekedésre, el legyenek látva mindazokkal az eszközökkel, kiegészítőkkel, amiket a KRESZ is előír. A polgárőrök a rendőrség munkatársával közösen átnézték a diákok kerékpárjait, felhívták a figyelmet a hiányosságokra, illetve hasznos tanácsokkal is ellátták őket. Becsei Szabolcs elnök  
Tételek: 1 - 5 ból 353
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>