"Szórakozz felelősséggel" - Közlekedésbiztonsági nap.
Közlekedésbiztonsági napot szervezett a Soproni Polgárőr Egyesület 2017.05.26.-án pénteken Sopronban „Szórakozz felelősséggel” jeligével.
A Soproni Polgárőr Egyesület 3 éves hagyományához igazodva péntek délelőtt a soproni Novomatic Aréna területén több mint ezer középiskolás részvételével az Egyesület ifjuságvédelmi programja keretében közbiztonsági napot szervezett ami 8-14 óráig tartott.
A rendezvény kiemelt célja volt, hogy felhívja a fiatal érdeklődők figyelmét a biztonságos és balesetmentes közlekedésre.
A megnyitó ünnepségen Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket akinek köszönhető volt az esemény fiatalokkal való megtöltése. Nagyon fontos, hogy már fiatal korban tudatosuljanak azok a szabályok, amelyek a balesetmegelőzést szolgálják. Felhívta a figyelmet arra is, hogy sok esetben a baleseteket az alkoholos- illetve a kábítószeres befolyásoltság okozza, amelyek használata egészségromboláshoz és tragédiákhoz vezethet. Életkori sajátosság, - tette hozzá - hogy a fiatalok nyitottságát, közvetlenségét és a bizalmukat kihasználva csábítják őket drogfogyasztásra, amely egy életveszélyes csapda, így ez esetben azt javasolta bátran kérjenek segítséget, hogy távol tudják tartani maguktól ezeket a káros szereket. Köszönetét fejezte ki a szervezőknek és a támogatóknak hogy ez a rendezvény megvalósulhatott, amely tartalmas és tanulságos programokat kínált. Az előadás sorozat végén a soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezésében az aréna kiürítési gyakorlata következett.
A szabad téren rendőrségi bemutatókon, közlekedési teszteken, autós illetve kerékpáros ügyességi pályákon vehettek részt az érdeklődők, melyek mind azt a célt szolgálták, hogy felhívják a figyelmet a tudatos és szabályos közlekedésre.
A nap zárásaként egy szimulációs baleset demonstráció is bemutatásra került, amely során élőben követhették végig az érdeklődők, hogy mi történik egészen a baleset bekövetkezésétől a roncsok elszállításáig egy tragédia során.
Török László
Gy-M-S M.Polgárőr Szövetség alelnök