Szezonnyitó hajós felvonulás Győrben, hathatós polgárőr közreműködéssel

2022.06.09 18:07

 


2022. június 5-én került megrendezésre Győr városának történetének talán az első igazi hajós felvonulása. Az elmúlt évek COVID-al terhelt időszaka után most nyílt lehetőség a program teljes körű lebonyolítására.


A rendezvényre a győri és környékbeli hajósok (az evezősöktől, a motorosokon, sárkányhajósokon át, SUP-osokig) teljes köre meghívást kapott. Ez az invitálás rendkívül sikeres volt, mivel a rendezvény a végére országos, illetve már nemzetközi színt is kapott, hiszen több országból is érkeztek hajósok.

A program szervezője a RedWater győri hajós csapata hatalmas szervező munkával hozta össze ezt a nem mindennapi rendezvényt, ahol a város történetének eddigi legnagyobb hajós rendezvényén közel 200 hajós vett részt. A vízen is közel ezer résztvevő, a partokon, hidakon hatalmas tömeg nézte/kísérte a rendezvényt.


A program különlegessége volt, hogy a rendezvény a hajós etikett kidolgozását alapozta meg azzal, hogy bizonyította, lehetséges az evezősök, horgászok, motoros hajósok békés egymás mellett élése. A programon a legkisebb gumicsónaktól, a hatalmas, 34 lábas tengeri yacht-ig mindenféle vízi jármű jelen volt.


A program lebonyolítását és a balesetmentes felvonulás biztosítását a Fertő
Tavi Speciális Kutató- és  Mentő Vízipolgárőr Egyesület 4 hajóval és 10, rendkívüli jól képzett taggal látta el. A parti biztosításban a győri Arrabona Polgárőr Egyesület tagjai vettek részt, akik koordinálták a hajók sólyázását és a közlekedését az Aranyparton.

A rendezvény – a polgárőrök munkájának eredményeként - egyetlen baleset nélkül került megvalósításra Győrben, a Mosoni-Duna és Rába folyó győri szakaszán, valamint az Iparcsatorna öbölben.

 

Gáncs Gábor, a Fertő Tavi Speciális Kutató- és  Mentő Vízipolgárőr Egyesület híradása alapján Horváth Attila sajtóreferens