Pünkösdi Lövészverseny Százhalombattán

2019.06.19 16:04

Az Országos Polgárőr Szövetség Sport Egyesülete idén immár hatodik alkalommal rendezte meg az Országos Pünkösdi Lövészversenyét, melyen sokan mérették meg lövésztudásukat.

Sinka László nem csak Százhalombatta alpolgármesterként, hanem a Magyar Sportlövők Szövetsége nevében is köszöntötte a megjelent polgárőröket. A június 8-án megrendezett ünnepélyes megnyitón elmondta, hogy az Országos Polgárőr Szövetség és a Magyar Sportlövők Szövetsége nemrégiben stratégiai szerződést kötött. Ez fontos dolog, hisz a két szervezet jelentősen tudja segíteni egymás munkáját. Kiemelte, hogy a fegyverismeret, a fegyverrel való bánásmód elsajátítása sokat segít a honvédelmi képességek terén. Kiemelte, hogy Százhalombatta jelentős mértékben támogatta ezt a verseny megvalósulását. 
Csonka Nándor, az OPSZ sajtófőnöke örömének adott hangot, hogy a versenyző polgárőrök nagy létszámmal jelentek meg, és annak is örült, hogy közöttük sok az ifjú polgárőr. Kiemelte, hogy a polgárőrségnek nagyon fontos feladata, hogy a sportszeretetre neveljen, hogy segítse a csapatszellem, a maximalizmus, a száz százalékra való törekvés igényét. Átadta dr. Túrós András, az OPSZ elnökének jókívánságait majd jó versengést kívánt.
Szél Pál a Sport Egyesület elnöke elmondta, hogy pár nappal ezelőtt Oláh Dávid egy életmentésben vett részt. Egy fiatal férfi beleesett a megáradt Benta-patakba, és Oláh Dávid azonnal a bajbajutott segítségére sietett. Utána ugrott a vízbe, kihúzta a partra, majd mesterséges lélegeztetésben részesítette, míg a mentők a helyszínre nem érkeztek. Ezért a bátor viselkedésért Oláh Dávid a rendezvényen ünnepélyes keretek között átvehette Százhalombatta város valamint a Százhalombattai Polgárőr Egyesület elismerő oklevelét.

Ezután kezdődött el a polgárőrök pünkösdi lövészversenye melyen légpuskával lőttek 20 méteres pályán lőlapra.
– A honvédelmi nevelésnek egy nagyon-nagyon fontos része a lövészet – mondja Szél Pál, miközben a polgárőrök sorra lőnek. – Mint ahogy az atlétika, az önvédelem és még számtalan sportág. Régen ez hagyomány volt, akkor minden 14. életévét betöltött személy kapott honvédelmi képzést. Azt gondolom, hogy mi most újra felelevenítjük ezt a hagyományt. A lövészet precíz, pontos sportág, ahol az embernek elsősorban önmagát kell legyőznie – mutat az egyik éppen lövő polgárőrre, akinek arcán jól látszik az erős koncentrálás. – Hisz a lövéskor a személynek le kell nyugodnia, összpontosítania kell a feladatra, a célpontra. Kevés olyan sportág van, ahol az embernek elsősorban önmagával kell küzdenie.
A most hatodik alkalommal megrendezett lövészverseny is azt bizonyítja, hogy a polgárőrök szívesen és örömmel vettek részt rajta.


A VI. Országos Pünkösdi Lövészverseny végeredménye 

Női egyéni verseny:

  1. Benesné Molnár Hajnalka
  2. Hermann Alexandra
  3. Tóth Lilla.

Férfi egyéni verseny:

  1. Havasi Ferenc
  2. Pallagi István
  3. Átrok Zsolt.

 Női Csapat:

  1. Lepsényi Polgárőrség.

 Férfi Csapat:

  1. Orgovány Polgárőr Egyesület
  2. Kunszigeti Polgárőr Egyesület
  3. Községi Polgárőr Egyesület Cibakháza.

 Vegyes Csapat:

  1. Községi Polgárőr Egyesület Cibakháza
  2. Lepsényi Polgárőrség
  3. Kunszigeti Polgárőr Egyesület