Polgárőrök a gyerekek biztonságáért
Hosszú évek óta kiemelt feladat a gyerekek védelme, a közlekedés- és közbiztonság fenntartása, javítása, ami iskolakezdés hónapjában még nagyobb hangsúlyt kap
A Győr-Moson-Sopron megyei polgárőr egyesületek minden évben készülnek az említett szolgálatra. Van, ahol a rendőrség kérésére, vele együttműködve, van, ahol öntevékenyen, a helyi adottságokat a veszélyes csomópontokat ismerve szervezik meg és hajtják végre a szolgálatot.
A biztonságos közlekedés terén a polgárőrök nemcsak az átkelést biztosítják a „zebránál”, hanem felhívják a figyelmet többek közt az átkelőhely megközelítésére, a kerékpárral való átkelésre is. Az iskolák környékén elsősorban demonstratív módon őrzik meg a rendet.
A legtöbb egyesületben ez az egyik, legkönnyebben szervezhető feladat, hiszen a polgárőrök nagy része már szülő, vagy nagyszülő, így közvetlenül átérzik és megértik a szolgálat szükségességét.
Természetesen a gyerekek oktatása, felkészítése, védelme nem merül ki a szeptemberi fokozott szolgálatban. Év közben különböző előadások, játékos programok, vagy éppen több éve működő ifjúsági közösségek, nyári táborok keretében alapozzák, fejlesztik az egyesületek a gyerekek bűnmegelőzéssel, a közlekedésbiztonság betartásával, a közrend megőrzésével kapcsolatos ismereteit.
Horváth Attila sajtóreferens