Pályaorientációs nap a Péri Öveges József Általános Iskolában

2025.05.16 13:24
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Polgárőr Szövetség oktatási csoportja - Gerendai Sándorné, Funkné Smitola Katalin, Csapó Márk, Beke Zoltán, valamint a Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi tagozatot vezető Borsó Roland - 2025. május 9-én pályaorientációs napot tartott a Péri Öveges József Általános Iskolában. Ennek keretében a diákok színes gyakorlati programokon és elméleti előadásokon vehettek részt.
A bűnmegelőzési előadáson ismereteket szerezhettek arról, milyen következményekkel kell számolnia az állampolgároknak, ha törvénytelenséget követnek el. Emellett felhívták a diákok figyelmét arra, hogy milyen fontos, hogy a közösségi média felületeit óvatosan és körültekintően használják, vigyázva személyes adataikra.
Közlekedési előadást hallgathattak meg a tanulók arról, hogy gyalogos, kerékpáros, rolleres közlekedés esetén mire kell figyelniük, utóbbiak esetén milyen védőfelszerelésekkel kell ellátniuk önmagukat és közlekedési eszközüket. Ezután KRESZ-pályán erősíthették meg a gyakorlatban is az újonnan megszerzett ismereteiket.
A diákok egészségügyi előadás keretében megtanulhatták, hogy mit kell tenni egészségügyi vészhelyzet esetén, milyen lépései vannak az újraélesztésnek, hogyan kell alkalmazni a félautomata defibrillátort.
A Polgárőr Szövetség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi Tagozata állatvédelmi előadást tartott, melynek célja volt az érzékenyítés és a magyar kutyafajták bemutatása is.
A katasztrófavédelmi előadáson a diákok a tűzoltók munkáját ismerhették meg, az alapvető katasztrófa- és tűzvédelmi ismeretek elmélyítése mellett. Aki kedvet érzett hozzá, a tűzoltók ruháját és felszerelését is magára ölthette, hogy ízelítőt kaphasson a pálya kihívásaiból.
A program izgalmas drón bemutatóval zárult, melyen az előadók ismertették, hogy hogyan, milyen kihívásokkal szemben tudják leghatékonyabban kihasználni az eszközben rejlő lehetőségeket.
Győr, 2025.05.14.
Gerendai Sándorné polgárőr
oktatási csoport elnöke