Negyedszázada szolgálják a település biztonságát a nyúli polgárőrök
Október hónapban ünnepelte fennállásának 25 éves évfordulóját a Nyúli Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület.
A 25 éves jubileumi ünnepségre az egyesület vezetése meghívta az alapító tagokat, a térség országgyűlési képviselőjét, a település vezetőit és képviselőit, a megyei szövetség elnökét és alelnökét, valamint a civil egyesületek képviselőit.
Az ünnepség kezdetén Szabó Attila az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket és megkért mindenkit, hogy egy perces néma felállással emlékezzenek meg azokról a polgárőr társaikról, akik már nem lehetnek köztük.
A főhajtás, és az emlékezés lángjának meggyújtása után, ünnepi köszöntőjében röviden megemlékezett az elmúlt 25 évről, és tájékoztatást adott a tisztújítást követően elvégzett munkáról, ismertette a tagsággal a jelenlegi pénzügyi helyzetet, és vázolta az elkövetkezendő feladatokat.
Az alapító tagok az ünnepségen kitüntetést vehettek át Funk József megyei elnöktől, az egyesület vezetése pedig jutalomban részesítette azokat a polgárőröket, akik ebben az évben a legtöbbet tettek a közösségért. A jeles rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kara Ákos országgyűlési képviselő is, aki egy elismerő oklevél kíséretében köszönte meg a polgárőrök áldozatos, önkéntes munkáját.
Az ünnepség egy jó hangulatú vacsorával és az ünnepi torta elfogyasztásával zárult.
Szabóné Humenyánszky Fanni
a Nyúli „Bűnmegelőző” Polgárőr Egyesület tagja