Múzeumok Éjszakája és Polgárőr Nap

2019.06.24 18:31

Múzeumok Éjszakájának elő délutánja és

Országos Polgárőr Nap Balatonföldváron

 

Az idén is készült az Ifjú Gönyűiek Közössége a nevezetes éjszakára, azonban közbejött az Országos Polgárőr Nap, amit június 22-ére tettek a döntéshozók. De, hogy mentsük, ami menthető, megkértük a patronáló Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársait, hogy állítsanak össze nekünk egy programot 21-ére.

Bartusek András kulturális menedzsernek sikerült egy sokrétű, ugyanakkor nem túl fárasztó, érdekes programot összeállítania, melynek keretében a Kovács Margit állandó kiállítást, a Kőtárt és a Zsinagógát, illetve annak tetőterét nézhették meg a Gönyűi Polgárőr Egyesület által koordinált ifjúsági program tagjai. Kísérőnk Hargitainé Bartha Annamária szakavatott idegenvezetése segítségével sok olyan információt hallhattunk és nagyon sok szép tárgyat láthattunk, ami gazdagította ismereteinket a szépség iránti fogékonyságunkat.

A fiatalok ezt követően a testüket is táplálták, hiszen nem elég a (sz)ép lélek kell hozzá az ép test is.

Köszönjük Grászli Bernadett múzeum igazgatónak, hogy immár második éve támogatja a közösséget és bízunk benne, hogy segítő hozzáállásával jövőre is részesülünk a rendezvényből.

A múzeumi programunk másnapján aztán a Gönyűi Polgárőr Egyesület felkerekedett és elindult – a fent említett – országos találkozóra, melynek feltételét a Bethlen Gábor Alapkezelő NEA pályázatán nyert, elsősorban erre a célra kért támogatás alapozta meg. Ennek segítségével – első alkalommal – az egyesület valamennyi, aznap más programmal le nem kötött tagját, beleértve az ifjú polgárőröket is, el tudtuk vinni az Országos Polgárőr Napra.

A nap programját, a hivatalos köszöntők sorrendjét, kiemelendő mondanivalóját az OPSZ honlapján lehet elérni. Amit szinte minden köszöntőt, értékelőt mondó önkormányzati vezető, rendőr és az OPSZ elnöke is hangsúlyozott, hogy a biztonság érték, ennek elérésében és fenntartásában jelentős szerepet vállalnak a polgárőrök.

Ez alkalommal tettek ünnepélyes esküt az ifjú polgárőrök, köztük a mi társaink is, akik – mint azt már többször hangsúlyoztuk – jelenleg az idősebbek tudását kiegészítve, erejét pótolva, később alaposan felkészült teljes jogú és immár „idősebb” polgárőrként fogják vigyázni falunk biztonságát.

Öröm és megtiszteltetés is érte egyesületünket. Molnár Jenő polgárőr társunk az ország nyilvánossága előtt vehette át a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát több éves, színvonalas, az egyesületért és a fiatalokért végzett áldozatos munkájáért. Gratulálunk!

A nap hátralévő részét az ebéd elfogyasztásával, majd a Balaton adta lehetőségek kihasználásával töltöttük, mely így híven szolgálta a kitűzött célt, a csapatépítést, a fiatal és idősebb állomány „összegyúrását”, annak ellenére, hogy az örömbe némi üröm is vegyült, de ez sem tudta elrontani hangulatunkat. (A problémákat és javaslatokat a megfelelő helyen jelezzük.)

Horváth Attila sajtófelelős