Mosonmagyaróvári Polgárőr Nap
2014.06.30 15:59
Érzelmekkel túlfűtve jöttem el ma Mosonmagyaróvárról, ahol egy fantasztikus kis csapat meghívásának tehettem eleget. A mosonmagyaróvári Kis Duna Polgárőr Egyesület ma tartotta éves szabadidős összejövetelét, melyet a tavaly tragikus hirtele...nséggel elhunyt társuk, Horváth Attila tiszteletére emléknappá nyilvánítottak.
A kötetlen, baráti találkozó a finomságok elkészítésével kezdődött. Közben befutottak a polgárőrtársak, akik közül most is jónéhányan szolgálatból érkeztek, járőrpár felügyeli például a szombati napokon rendezett mosoni piacot is.
Jóízű beszélgetésem Barna Viktor egyesületi elnök úrral olyan információkhoz juttatott, amiket én is eredményesen alkalmazhatok saját egyesületem mindennapjaiban is.
A tagság elött megemlékeztünk elhunyt alapító tagtársukról, megköszöntem önzetlen és önkéntes munkájukat, hálámat fejeztem ki barátságukért, majd meglepetésként két kiváló polgárőrnek, Valiczkó Imrének és Koltai Ferencnek adtattam át a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség Kiváló Szolgálatért járó kitüntetéseit, melyet meglepve és meghatottan vettek át.
A megyei elnökség nevében megköszöntem a tavalyi Országos Polgárőr Napon megtartott járőrkutyás bemutatójukat, ami azért is emlékezetes, mert a megyénkben ők az egyetlenek, akik kutyás szolgálatot látnak el rendszeresen.
A délben elkészült magyaros étkek után programok sora várta az ide látogatókat. Volt kutyával végrehajtott technikai bemutató, ki lehetett próbálni történelmi íjakat, látványosra sikeredett a barantások bemutatkozása és számtalan egyéb program színesítette ezt a kellemes napot.
Takács Krisztián, megyei alelnök