Megyei Ifjúsági Polgárőr alapismereti képzés

2016.03.01 15:39

GYőr-Moson-Sopron Megyei Ifjúsági Polgárőr alapismereti képzés

2016. febr.20-án, szombaton, a Kunszigeti Polgárőr Egyesület adott helyet a GY.-M.-S. Megyei Ifjúsági Polgárőrök alapismereti képzésének. Kunsziget, Nagybajcs, Tét, Dunaszeg, Mosonszentmiklós, Koroncó, Jánossomorja ifjú polgárőrei gyűltek össze, hogy részt vegyenek ezen a képzésen.

Szollinger János /ny. r. alezredes/ a Polgárőrségről, annak Rendőrséggel való kapcsolatáról, azon belül az Ifjúsági Polgárőrség szabályzatairól, működési rendszeréről, feladat ellátási köréről tartott előadást, tarkítva mondandóját a valóságból, megtörtént esetekből merített történetekkel, melyek a diákok számára érthetőbbé tették, a jogi szabályozások megfogalmazásait.

Funk József /ny. pv. mérnök ezredes/ a Katasztrófavédelem-Polgári Védelem-Polgárőrség kapcsolatának, a környezeti és egyéb veszélyhelyzetekre való megfelelő felkészültségnek, fontosságát hangsúlyozta.  Előadását gazdagon illusztrálta képanyaggal, a megyénkben előforduló környezeti, főleg árvízi védekezés kapcsán előfordult esetekkel, melyeknél az ifjú polgárőrök maguk is fel tudták mérni, hogy munkájukra szükség van, és a hivatásos szervek számítanak a Polgárőrségre,az ifjú polgárőrökre is.

A képzés végén az ifjú polgárőrök kérdéseket tehettek fel a hallottakról és észrevételeket fogalmazhattak meg, az előadásokkal kapcsolatban, melyek építőleg hatnak, segítve ezzel a mi munkánkat is.

A képzés végén az Ifjú Polgárőrök /21 fő/ Tanúsítványt kaptak arról, részt vettek az OPSZ által szervezett Ifjúsági Polgárőr alapismereti képzésen.

Madarász Kristóf kisdiák, /jövendőbeli ifjúsági polgárőr/a Polgárőrségről szóló vers elszavalásával nagy sikert aratott az Ifi Polgárőrök között.

A képzést, az ifjú polgárőrök rendkívül hasznosnak ítélték, sikeresnek tartották. A Kunszigeti Polgárőr Egyesület nagyon vendégszerető, gondos házigazdája volt a képzésnek.

Finom ebéddel zártuk a napot a helyi vendéglőben.

Köszönjük!

Kunsziget, 2016. február 25.           

                                                                                                                 Lüvi-Funk Alexandra

GY.-M.-S. Megyei Ifjúsági Polgárőr Bizottság elnöke