Lovas polgárőr járőr I szintű gyakorlati képzés és vizsga Kajárpécen
Engedtessék meg, hogy e híradást egy személyes érzelem-megnyilvánulással „fejeljem meg”, mégpedig úgy, ahogy ezt egyesületünk facebook oldalán tettem: „Lovat adtak alá – levizsgázott” címmel. Idézem:
„Most csak rövid hír formájában adjuk tudtára azoknak, akik velünk örülnek, hogy Vízkeleti Fanni, a Gönyűi Polgárőr Egyesület ifjú polgárőre sikerrel letette a lovas polgárőr 1 "gyakorlati" vizsgát. Ki adta alá a lovat? A szó eredeti értelmében Laki György, a megyei lovas tagozat vezetője, aki biztosította a vizsgához a négylábút, átvitt értelemben pedig szülei és az egyesület elnöke, aki biztatta, hogy neki ez menni fog.”
Fanni – bár ajándéknál ez nem szokás – megnézte a ló fogát. Látta, hogy kiváló állapotban lévő hátas. Azt tudta, hogy jól felkészített polgárőr ló, erre gazdája a biztosíték, így – mint az a képen is látszik – összesúgtak, hogy remekül helyt fognak állni. És tényleg, sikerült!!! Ló és lovasa teljesítette a vizsgafeladatokat. Gratulálok és köszönöm Laki Györgynek a segítséget, aki az alábbiakban tényszerűen számol be az eseményről és az eredményekről.
(Horváth Attila az egyesület tagja, megyei sajtóreferens)
A tényekről szakszerűen
Az eseményre a címben említett Győr-Moson-Sopron megyei településen került sor május 13 és 15 között, melyen 11 lovas vett részt. Ketten Somogy megyéből, öten Veszprém megyéből és négyen Győr-Moson-Sopron megyéből érkeztek. A lovaknak és lovasoknak kitűnő helyet biztosított a Major farm, ahol korábban már két sikeres képzést és vizsgát is lebonyolítottak. A rendezvény az Országos Polgárőr Szövetség támogatásával, a Kajárpéci Polgárőr Egyesület és jelen híradás közreadója szervezésében valósult meg. Péntek és szombat a gyakorlás ideje volt. A felkészítő, Molnár Tamás mesteredző nagy türelemmel adta át tudását a résztvevőknek. A képzés két részből áll. Az egyik a Caprilli feladatok, a másik az extrém feladatok vagy használati lovaglás teljesítése.
A Caprilli, a lovasok tudásának felmérése, a lovak képzettségének elbírálása egy hagyományos, a lovaglás örök érvényű alapelveit szem előtt tartó módszer segítségével. Ez a feladat egy egyszerű engedelmességi vizsga, amely a ló elengedettségét kell, hogy bizonyítsa. Segítségével megállapítható, hogy a fiatal ló végigcsinálta-e az alapkiképzést. Egy becsületes kiképzés megmutatkozik e feladatokban a folyamatos és elengedett mozgás révén, a teljes engedelmesség és a ló bátorsága, határozott fellépése, a lovasába helyezett bizalom az akadályokra való figyelmes rámenés által. A lovas polgárőrök esetében pedig lemérhetővé teszi, hogy milyen mértékben tartják irányításuk alatt a lovat, milyen mértékben sajátították el a lovaglási alapelveket.
Az 1. (Caprilli I.) fázis eredményes teljesítése után kerülhet csak sor a 2. fázisra, vagyis az extrém, használati lovaglásra. Célja annak elbírálása, hogy a vizsgázó lovas polgárőrök, a szolgálati feladataik teljesítése során előforduló speciális helyzetek megoldására felkészültek-e. A feladatok teljesítése alkalmával a ló engedelmességét, együttműködő készségét és elengedettségét is figyelik az elbírálók. A használati lovaglás a következő feladatokból áll:
- szalagfüggönyön áthaladás,
- hulladékot jelképező tárgyakon áthaladás,
- tárgyak vitele egy kézben,
- elsősegély nyújtásának bemutatása,
- váratlan hanghatások,
- vizes akadályon átkelés,
- tárgy húzása,
- zászló lengetése,
- hídon/ dobogón áthaladás,
- oldalra léptetés.
A lovasok az első két nap lelkesen végezték a gyakorlást és az is kiderült, hogy nem mindenki érkezett megfelelő alapokkal a képzésre. Vasárnap, a harmadik napon került sor a vizsgára, amit dr. Kulik Mónika, a lovas tagozat elnökségi tagja felügyelt és végül 8 lovas sikeres vizsgát tett, akik a következők:
Dobos Attila Ádándi Polgárőr Egyesület – Somogy megye
Dobosné Nagy Brigitta Ádándi Polgárőr Egyesület – Somogy megye
Fejes Zsófia Erzsébet Pápateszér Község Polgárőr Egyesülete - Veszprém megye
Kállai Klementina Pápateszér Község Polgárőr Egyesülete - Veszprém megye
Lajtmann Rózsa Tündér Pápateszér Község Polgárőr Egyesülete - Veszprém megye
Németh Kinga Pápateszér Község Polgárőr Egyesülete - Veszprém megye
Nagy Róbert Kajárpéci Polgárőr Egyesület - Győr-Moson-Sopron megye
Vízkeleti Fanni Gönyűi Polgárőr Egyesület - Győr-Moson-Sopron megye
A vizsga után két résztvevő Dobosné Nagy Brigitta és Dobos Attila csikós bemutatóval szórakoztatta a megjelenteket.
Laki György
a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség megyei lovas koordinátora