Járvány idején is együtt a faluért
Gönyű község Önkormányzata ismét segítségül hívta a Gönyűi Polgárőr Egyesületet, hogy működjenek közre a járvány elleni védekezésben.
A végrehajtandó feladat előzménye, hogy az Önkormányzat maszkokat, védőkesztyűt és kézfertőtlenítő csomagot juttatott el a fokozottan veszélyeztetett 70 éven felüli lakóknak. A polgárőrök azt a feladatot kapták, hogy a hangosbemondóval felszerelt járőrautóval három alkalommal járják a települést és kérésre pótolják az elfogyott kézfertőtlenítő folyadékot.
Az egyesület tagjai a kérés teljesítése és a kijárási korlátozások bevezetése után „szokásossá” vált járványhelyzet során természetesen figyelemmel vannak a maszkviselés szabályainak betartatására, a 20 óra utáni kijárási tilalom betartására, és figyelmet fordítanak fokozatosan hideg időben jelentkező feladat, a kihűlés veszélyeinek megelőzésére.
Az Önkormányzat és a Polgárőr Egyesület tagjai a lehetőség keretein belül igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy mindenki vigyázzon magára, falubeliére, hiszen – azon kívül, hogy családok szeretteiket hazavárják – jövőre nagyon sok munka vár ránk, hogy tegyünk együtt egymásért, hogy újra élhesse a falu a korábbihoz hasonló, megszokott életét.
Horváth Attila sajtófelelős