Ifjú Polgárőrök az Országos Közlekedésbiztonsági Versenyen

2018.05.31 19:21

A Győr-Moson-Sopron megyei Kóny Község polgárőr egyesülete, és az Ifjúsági Bűnmegelőző és Polgárőr szakkör két ígéretes diákját nevezte az Országos Ifjú Polgárőr Közlekedésbiztonsági Versenyre. Ez a szakkör 2017 szeptemberében alakult meg a Kónyi Deák Ferenc Általános Iskolában, és szerencsére az egyik fiatal rendelkezik segéd-motorkerékpár jogosítvánnyal, ami előírása volt a vetélkedőnek, így őt választották a csapat egyik résztvevőjének. A másik versenyző erőssége az egészségügyi és az elméleti ismeretek voltak. A két tanuló mutatkozott a legideálisabbnak a Kónyiak, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség képviseletére. Mind a két diáknak ez volt az első ilyen versenye, ezért izgatottan várták a versenyszámokat. Az első megmérettetés a KRESZ feladatlap volt. Ezt követően a gyakorlati versenyszámnál a jogosítvánnyal rendelkező tanulónak kellett végigmenni egy adott pályán, lehetőség szerint hiba nélkül. A kónyi fiatalember csoportjuk első helyén végzett, hibapont nélkül a leggyorsabb idővel vette az akadályokat. A szimulátor versenyszámmal zártak, ahol mind a két versenyző számot adott ügyességéről, koncentrációs képességékről. Ez bizonyult a legnehezebb feladatnak. 17 csapat vett részt az országos vetélkedőn, ugyan dobogós helyett nem tudtunk szerezni, de a 10 legjobb csapat között végeztek versenyzőink. Élményeken kívül, nagyon sok tapasztalattal érkeztek haza, és jövőre szeretnék újra megmérettetni magukat.

 

Csányi-Kovács Beatrix

Győr-Moson-Sopron megyei Polgárőr Szövetség

sajtóreferens

 

Szerkesztette: Takács Krisztián