Idén is működik a „levelező tagozat”
A Gönyűi Polgárőr Egyesület és az általa koordinált Ifjú Gönyűiek közösség tagjai minden évben közreműködtek a templomkert lehullott leveleinek összegyűjtésében. Idén a járványhelyzet némi zavart okozott, és alapos átgondolást igényelt, de aztán beindult a „levelező tagozat”. Igaz – talán az óvatosság, a távoktatás, vagy egyéb okok miatt –a korábbi éveknél kevesebben aktivizálták magukat, de az elvégzendő feladathoz és a gyülekezés, távolságtartás szabályainak betartása miatt, elegen voltak.
Nehéz volt úgy dolgozni, hogy levélsöprésnél elegendő volt nagy távolságot tartani, de a résztvevők közelségével járó esetben azonnal maszkot kellett előkapni. Ifjú és felnőtt tagjaink - vigyázva egymásra és magukra – sikeresen megoldották a vállalt feladatot. A három nap délutánjára szervezett levelezés elérte célját, a templomkert levéltelenül várja a betérőket.
Dicséret illeti a fiatal levelezőket.
Horváth Attila sajtófelelős