"Gyere-K-épbe" rendezvénysorozat

2017.04.11 10:15

Április 1-én Győrben startolt az Integrált Jogvédelmi Szolgálat

 

 "Gyere-K-épbe" elnevezésű

 

két hónapon keresztül tartó országos rendezvénysorozata.

A győri eseményen - 300 fő részvételével - hasznos gyermekjogi ismeretterjesztő és szakmai programokon vettek részt a gyermekotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek és kísérőik.
 
A felállított jogpontokon szituációs, interaktív, memória játékokon, teszteken és rajzolási feladatokon keresztül tájékozódhattak a gyermekek többek között a zsebpénz hasznos felhasználásáról, a kapcsolattartásról vagy éppen a beteg gyermekek jogairól. Emellett előadásokon és bemutatókon betekintést nyerhettek a Rendőrség, a Vöröskereszt és a Polgárőrség helyi társszervezeteinek munkájába is.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség részéről Csaplár Zoltán elnök úr is megtisztelte a rendezvényt és az érdeklődő gyermekek kíváncsiságát enyhítette a kérdéseikre adott válaszaival, segítette őket a polgárőrség életével kapcsolatos teszt kitöltésében. Több mint 200 db tesztet töltöttek ki az érdeklődők, melyet Lüvi-Funk Alexandra polgárőr pedagógus, megyei elnökségi tag állított össze. Elnök úr biztosított a helyszínre polgárőr újságot, többféle szóróanyagot, amelyekkel a gyermekek mélyíthették a biztonságról, a polgárőrségről kialakított elképzeléseiket, és tudásukat. A sikeres teszt kitöltését követően a gyermekek ajándékok közül választhattak. Bemutatásra került a Nyúli „Bűnmegelőző” Polgárőr Egyesület két új felszeret autója, amelyet kis időre birtokba vehettek a csemeték. Ragyogó szemmel és figyelemmel hallgatták, hogy mikor, milyen feladatokat látnak el a polgárőrök a kiállított autókkal. Örömmel tapasztalták a polgárőrök, hogy nem hagyott alább az érdeklődés, végig aktív figyelemmel voltak a gyermekek a rendezvény ideje alatt.

Megható élmény volt, érzelmek sokaságát lehetett átélni. Egyik pillanatban könny szökött a szembe a másikban örömtől sugárzó arccal hallgatták és figyelték az aktív résztvevőket. Nyúli „Bűnmegelőző” polgárőr egyesület szállította a Nyúli Sportwirling Majorette csoportot. Az előadott koreográfiák jó hangulatot teremtettek, amit kitörő tapssal jutalmaztak a jelenlévők.   
A rendezvény jól szervezett, jó hangulatú, élményt adó volt.

„ Amit magunkért teszünk meghal velünk, amit másokért, túlél minket.”