Felkészítés a mindennapi élet kihívásaira
Sikeresen zárult és sok ismeretet adott a Család és Gyermekjóléti Központ Köznevelési Csoportja által szervezett, 2022. augusztus 8-tól 2022. augusztus 12-ig tartó nyári tábor, melyen a Győr-Moson Sopron Megyei Polgárőrszövetség Oktatási Csoportja is részt vett.
A tábort a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum (Győr, Örkény István u 8-10 sz.) ebédlőjében tartották ahol 1-8 osztályos tanulók vettek részt, naponta 43 fővel.
Az első napon Csapó Márk mentős kollega tartott előadást. A gyermekek megismerhették a mentőautók típusait, a mentővel való találkozás helyeit, a mentőhívás szabályait. A gyakorlati részben sor került egyszerű sebellátások gyakorlására, valamint az újra élesztés bemutatására gyakorlására alapszinten, életkorhoz mérten.
Augusztus 9-én Horváth Gergő foglalkozása keretében a gyermekek megismerkedhettek a katasztrófavédelem alapvető feladataival, a teendőkkel. Felpróbálhatták a katasztrófavédelemnél rendszeresített ruházatot, mely nagyon tetszett a résztvevőknek.
Harmadik nap Gerendai Sándorné közlekedésbiztonsági előadást tartott. A gyerekek játékos formában ismerhették meg a gyalogos és kerékpáros közlekedés alapvető szabályait majd az előadás végén teszt lapok kitöltésére került sor.
Az utolsó előtti napon Funkné Smitola Katalin bűnmegelőzést célzó előadása alapján a gyermekek - többek között - megtanulhatták hogyan vegyék fel a telefont, mikor egyedül vannak, hogy buszmegállóban, vagy közterületen ne álljanak szóban idegenekkel és ne fogadjanak el idegenektől semmit.
A záró napon a MPSZ kutyás szolgálata nyújtott érdekes programot Borsó Roland vezetésével. Az interaktív, a gyermekek bevonásával végrehajtott bemutató a kutyák neveléséről és képzéséről adott képet, de sor került különböző „játékokra is”, mint például a kötélhúzó verseny, versenyfutás a kutyák és a gyermekek között. A program nem nélkülözte a komoly helyzet illusztrálását sem. Így került sor a veszélyhelyzetbe került állampolgár megmentésére a „Füles” nevű kutyával.
Összességében megállapíthatjuk, hogy a program hasznos, érdekes, látványos, játékos elemeket ötvözve jól szolgálta az általános iskolások felkészítését a mindennapi élet kihívásaira.
Gerendai Sándorné polgárőr, ny. r. őrnagy
oktatási csoportvezető