Évértékelő járási gyűlés Csornán

2018.02.02 20:55

 

Minap tartották a Csorna - Kapuvár Járás Polgárőr Egyesületek vezetői évértékelő gyűlésüket Kónyban. A járási koordinátor Csányi Gábor hívta össze az egyesületi elnököket, hogy megtartsa évértékelő beszámolóját. A vacsorával egybekötött rendezvényen 14 elnök vett részt, illetve Eőry Jenő rendőr alezredes úr, a Csornai rendőrkapitányság képviseletében.  Csányi Gábor beszédében értékelte és megköszönte a polgárőrök egész éves munkáját, segítségét, együttműködését. A járás 2017 évben közel 11000 óra szolgálatot teljesített. Ebből több mint 900 óra rendőrrel való közös szolgálat, 7000 óra járőr szolgálat, 1100 óra rendezvény biztosítás és temető szolgálat. A csornai járás polgárőrei nagy létszámmal és óra számmal vettek részt a nyári Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezvényén. Amiért külön köszönet illeti őket. A mindenszenteki időszak alatt is minden egyesület kiemelt figyelemmel szervezte meg szolgálatait, napközben és késő esti órákban. Az adventi időszakban nagy segítség volt a rendőrségnek, hogy a polgárőrök megerősített szolgálatot végeztek. Az elnököknek köszönetét fejezte ki a járási koordinátor az egyesületek összetartásáért és az adminisztráció pontos elvégzéséért. A köszöntő után Eőry Jenő rendőr alezredes úr tolmácsolta a Csornai Rendőrkapitányság parancsnokának, Dr. Erdős István rendőr ezredes úr dicsérő és köszönő szavait. Elmondta, hogy a járásba tartozó egyesületekkel kölcsönösen jó kapcsolatot ápol a rendőrség. A 2018-as évben is számítanak a polgárőrök segítségére a közös feladatok ellátásában. A beszédek és a vacsora után kötetlenül osztották meg egymással tapasztalataikat az elnök urak.

 

                                                                                              Csányi-Kovács Beatrix

                                                                                  GYMS MPSZ sajtó referens helyettes