Eltűnt kamiont találtak az enesei polgárőrök!

2017.09.27 18:59

Itt olvasható a megyei elnök úrnak küldött jelentés:

 

Tisztelt Elnök Úr!

 

Jelentem, hogy 2017.08.09-én Enesén a vasútállomás melletti rakodótéren figyelmes lettem egy kamionra, melynek a raktérajtaja nyitott állapotban volt, akkumulátorait valaki kiszerelte, illetve gázolaj folt volt az üzemanyagtartálya alatt. A fülkébe bekopogtam, majd a kilincset megfogva észleltem hogy nyitott állapotban van. Értesítettem Bolla János r.tzls körzeti megbízottat, majd a 107-es segélyhívón az Ügyeletet.

Mivel bűncselekmény gyanúja merült fel, helyszíni szemlebizottság érkezett, majd bűnügyi nyomozók. Kiderült hogy a járműszerelvény több hete eltűnt a rajta lévő értékes áruval együtt, a raktér azonban már üres volt. Kiderült továbbá, hogy a szerelvényt jelenlegi tulajdonosa még nem fizette ki előző tulajdonosának, azt már ezügyben is keresték. A Rendőrség a kamiont lefoglalta, majd elszállította.

 

A helyszínt 13:30-tól 17:30-ig biztosítottam Csorba Erik polgárőr társammal.

Tisztelettel:

Rostás Gábor

Enesei Polgárőr Egyesület elnöke