A Nyúli "Bűnmegelőző" Polgárőr Egyesület közgyűléséről
Megtartotta a Nyúli „Bűnmegelőző” Polgárőr Egyesület 2015.évi közgyűlését.
Az egyesület tagsága elfogadta a 2014. évi beszámolót, megszavazta a 2015.évi költségvetést és munkatervet. Megválasztotta ifj. Csizmadia Pétert egyesületi titkárnak. A közgyűlésen jelen volt a polgárőr egyesület szinte teljes létszáma, Nyúl község polgármestere Schmiedt Henrik úr, Takács Lajos jegyző ( polgárőr egyesület tagja), a képviselőtestület tagjai, a körzeti megbízott rendőrök, a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettese Madarász István, Takács Krisztián,a megyei szövetség sajtóreferense, valamint Funk József nyugalmazott katasztrófavédelmi ezredes a polgárőrség tiszteletbeli tagja.
Az ülésen az egyesület elnöke megköszönte a polgárőrség tagjainak önzetlen munkáját, tenni akarását, szabadidejükből elvett közérdekében történő szolgálatot.” Nagybetűs köszönet”
Külön szólt a kiemelt feladat-végrehajtásokról, kitért a technikai fejlesztésre, ami két új gépjármű beszerzését jelenteti. Kifejtette, hogy a megyében nincs több olyan egyesület, aki ezt elmondhatja magáról. A gépkocsik mellett három kerékpárral is büszkélkedhet az egyesület. A harmadik kerékpárt Madarász István adta át az egyesületnek éppen a közgyűlésen. Elhangzott, hogy az egyesület kapcsolata az önkormányzattal és a rendőrséggel kiváló. Minden felkérésnek eleget tudnak tenni. Technikai, ruházati felszerelésük teljesnek mondható.
A település polgármestere szintén megköszönte azt az elhivatottságot, a jó hangulatú fegyelmezett polgárőr akciókat, a fontos járőrszolgálatokat, a rendőrséggel közösen szervezett munkát. Madarász István a megyei szövetség elnökhelyettese szintén példaértékűnek fogalmazta meg az egyesületben folyó munkát. Örömmel látta, hogy iskolai polgárőrök, ifjú polgárőrök és hölgy tagozat is képviselteti magát az egyesületben. Úgy gondolja, hogy ezt a megyében kevés egyesület mondhatja el magáról. A közgyűlés jó hangulatú közös beszélgetéssel és ünnepi vacsorával ért véget.
Takács Krisztián