Újdonságok

Polgárőr évértékelő Mecséren (A Police.hu cikke)

2016.02.24 19:12
A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség 2016. február 19-én tartotta évértékelő értekezletét Mecséren. A polgárőrség közbiztonsági érték, kezdte beszámolóját Csaplár Zoltán megyei elnök, aki a későbbiekben ismertette a polgárőrök elmúlt évi áldozatos tevékenységét és értékelte a szervezet által végrehajtott feladatokat.  Az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagja, Zámbó Péter hangsúlyozta, hogy a polgárőrség stratégiai partnere a Rendőrségnek. Elmondta, hogy az OPSZ az „önkéntesek” szolgálati megjelenésen, formaruháján túl előtérbe helyezte az elméleti és szakmai képzéseket, melyekre a jövőben nagy hangsúlyt fektetnek. A teljesített szolgálati óraszámok, a közös járőrszolgálatok,az egyedi szolgálati ágak és kezdeményezések alapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség tagjainak áldozatos munkáját példaértékűnek ítélte. A társszervek részéről elsőként Csizmadia Gábor r. dandártábornok, megyei főkapitány köszönte meg a Győr-Moson-Sopron Megyei...

Felhívás! Jelentkezz Polgárőrnek!

2016.02.23 11:52

Polgárőrök és rendőrök találkozója Győrben

2016.02.23 11:25
2016.02.13-án, szombaton a Győri Rendőrkapitányság adott otthont annak a koordinációs értekezletnek, amelyen jelen volt Váczi Attila r. alezredes megbízott parancsnok, és Csaplár Zoltán a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke is.  A koordinációs értekezletet Madarász István, Győr és környékének koordinátora szervezte meg. A rendezvényen 15 egyesület vett részt, és hallgatta végig a szakemberek előadásait. A megjelenteknek kifejtették, milyen nagy szerepe van a településen az önkormányzatok támogatásának a helyi polgárőr egyesületek felé, hiszen minél szorosabb az együttműködés, annál hatékonyabb a munka, és a fejlődés.  A győri rendőrök gyakorlati példák sorával vázolták és mutatták meg, hogy a polgárőrök közterületi járőrszolgálatuk, figyelőszolgálatuk, illetve jelzőőri tevékenységük alkalmával hogyan viselkedjenek egy-egy, akár veszélyes szituációban, tevékenységükkel miként segítsék a rendőrök munkáját. Csaplár Zoltán megyei elnök elmondta, hogy a...

Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Nap

2015.09.07 19:57
    Szombaton Mosonszentmiklós adott otthont a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Napnak. Bár az idő egy kicsit szomorkás volt, de a hazai Mosonszentmiklós II. csapata a Mosonudvar ellen aratott 7-0-ás győzelmével és a kilátogató több száz polgárőr jó kedvével, szinte elfelejtette mindenkivel a néha szemerkélő esőt. Az eseményen megjelent dr. Nagy István Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Széles SándorGyőr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja, Zámbó Péter az Országos Polgárőr Szövetség szakmai alelnöke, Erdős Viktória az Országos Polgárőr Szövetség Sajtófőnöke, Németh Lajos Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság r. ezredes, rendőrségi főtanácsosa, rendészeti főkapitány-helyettes. Dr. Erdős István r. alezredes a Csornai Rendőrkapitányság vezetője, Váczi Attila r. alezredes  a Győri Rendőrkapitányság mb. kapitányságvezetője. Kiss Zoltán r....

Győrből érkezett a terepjáró.

2015.08.29 07:08
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr Főkapitányság adományaként egy újabb, korszerűbb terepjáró szolgálati gépjárművel gazdagodott a Hollókői Polgárőr Egyesület. A Nógrád megyei mintatelepülés így arculatához méltó, tekintélyt parancsoló eszközzel folytathatja bűnmegelőzési munkáját.
Tételek: 356 - 360 ból 431
<< 70 | 71 | 72 | 73 | 74 >>