Újdonságok

Mikulás karaván Nyúlon

2021.12.16 06:06
Az Egyesület már évek óta biztosítja a Mikulás fogat biztonságos útját a községben. Erős Gábor vállalkozó és családja kezdeményezésére, több vállalkozás támogatásával jött létre ez a kedves meglepetés a falu aprajának és nagyjának is. Hiszen egy ilyen nagyszerű kezdeményezés minden résztvevőnek és meghívottnak nagy-nagy örömet biztosít. Előre megbeszélt helyszínekre érkezik a Mikulás-fogat a kísérő kocsikkal (amiben több mint 600 db csomag keresi kis gazdáját). A helyszíneken már a polgárőrök által biztosított megállóban tudják fogadni a résztvevőket. Nagyon jó érzés ott lenni, látni, hallani a gyermekek verselését, meglepetését, örömét. Az idei évben Kara Ákos képviselő Úr is csatlakozott hozzánk.

Egy iskola - sok aktív ifi

2021.11.08 15:35
A Gönyűi Polgárőr Egyesület által koordinált ifjúsági program, az Ifjú Gönyűiek Közösségének (IGK) tagjai november 6-án Lüvi-Funk Alexandrával, a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség ifjúsági vezetőjével találkozhattak Gönyűn. Az immár 40 fős közösség jelen lévő tagjainak nagyon szép, kulturált helyet biztosított a Közösségi Tér épületének nagyterme. Alexandra formabontó, közösségépítő játékával bevezetett, vetítéssel, interaktív módon megtartott foglalkozása nagy figyelmet és érdeklődést váltott ki. A vezérfonalnak választott téma az OPSZ „Egy Iskola - Egy Polgárőr” kiemelt programja volt, melyben az az OPSZ létrejöttétől, a bűnelkövetővé, áldozattá váláson keresztül a jelenlévők nagyon aktív csoportja eljutott a közös cél meghatározásának, a közösség szerepének, munkájának szükségességéig. Mi a közös cél? Nagyon egyszerű: a közösség tagjai vigyázzanak magukra, figyeljenek társaikra, környezetükre, lehetőségeik keretein belül hassanak oda, hogy mindenki tartsa be azokat a...

Észrevesszük, megszervezzük, megoldjuk

2021.11.08 15:33
Akiben van empatikus képesség, önkéntességre való hajlam, másokért érzett, vállalt felelősség, az tudja, hogy gondoskodni sokféleképpen és többféle szükségletet kielégítően lehet. Szolgálhatjuk mások rend, biztonság iránti vágyát, feltölthetjük lelkét a jó csapatszellemből eredő hangulattal, örömet okozhatunk gyomrának közös főzésekkel, de gondoskodhatunk arról is, hogy a rászorulónak mindig legyen mit felvennie, a megunt ruháknak pedig legyen új gazdájuk, aki örülni tud neki. Ezúttal az utóbbi, a Hegyeshalmi Polgárőr Egyesület által 2011-től évente megvalósított gondoskodásról adok hírt. Amikor kezdték, jótékonysági ruhagyűjtésnek indult. - A ruha túrkálót megelőzően egy hónappal kezdjük a gyűjtést, amely során új, vagy jó állapotban lévő használt ruhákat, elsősorban gyermekruházatot gyűjtünk, de nem zárkózunk el a felnőtt ruháktól sem, hisz ezekre is nagy igény mutatkozik. Évente egy alkalommal hirdetjük meg az eseményt – mondta el Tóth Gyula egyesületi elnök. Kezdetben a rászoruló...

Ifjú Polgárőr Centrumok Találkozója Szerencsen

2021.11.08 15:32
  Az Országos Polgárőr Ifjúsági Tagozat szervezésében október 22-23-án került sor az Ifjú polgárőr centrumok találkozójára. A Szerencsi Ifjú Polgárőr Bűnmegelőzési Centrum a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikumban adott otthont a programnak, melyen megyénkből 5 ifjú polgárőr: Pusztai Vivien (Gönyű), Hudák Dominik (Gönyű), Méder-Böjthe Zsombor (Gönyű), Szabó Bálint Béla (Nyúl), Laposa Ádám (Nyúl), valamint Funk József a GYMS-MPSZ elnökhelyettese és Lüvi-Funk Alexandra GYMS-MPSZ ifjúsági polgárőr referense, vettek részt. A találkozó lehetőséget nyújtott a párbeszédre az ifjú polgárőrök között önként vállalt polgárőri feladataikról, melyben szakmai útmutatót nyújtott számukra, valamint az őket támogató és segítő polgárőr pedagógusok számára, Bán Gábor OPIT elnök és Horváth Róbert OPSZ elnökhelyettes előadása, beszámolója az ifjú polgárőri szerepkör fontosságáról, az utánpótlás jelentőségéről. Az elméleti fejlődés mellett a gyakorlati ismeretek bővítésére is...

Vízi kutatási gyakorlatot tartottak Gönyűnél

2021.10.21 09:39
A Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízipolgárőr Egyesület, mely október 15-én vehette át a hatékony közterületi polgárőr szolgálatban végzett tevékenysége elismeréséül az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntetést, vízi kutatási gyakorlatot szervezett Gönyűre, október 16-ra, melyhez szakmai támogatást nyújtott a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség és a Magyar Élet- és Vízimentő Szakszövetség. Az évente megrendező, mindig más tematikával szervezett esemény idei szimulált feladata a vízi baleset következtében vízbe esett emberek és tárgyak felkutatása volt úgy, hogy a résztvevő szervezetek együttműködését elmélyítse.  Erre szükség is van, hiszen mind a gyakorlaton, mind a valóságban több szervezet működik közre. A gyakorlaton jelen volt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, a BRFK DVRK Vízirendészeti Rendőrőrs Komáromból, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete, a Pannónia Vízipolgárőr Egyesület...
Tételek: 101 - 105 ból 431
<< 19 | 20 | 21 | 22 | 23 >>